A festékgyártók évről évre – sőt, akár évszakonként – megalkotják saját palettájukat és kihirdetik a következő év színeit. Olyan ez pont, mint a divatvilágban a kollekciók. Minden tervező mást alkot, de valahogy mégis vannak áthallások és párhuzamok. Általában már tavasszal előrukkolnak a következő év színeivel, de legkésőbb nyáron már biztosan tudni fogjuk, hogy mik az új árnyalatok.
És bár most is így történt, biztosíthatok mindenkit, ne aggódjon, még mindig van majdnem 2 hónap az év végéig; ha trendi akar lenni a következő évben, akkor még van ideje bevásárolni. Félretéve a tréfát, nézzük meg, mivel rukkolt elő pl. a Behr cég.
Három palettát alkottak, és az elnevezéseik alapján joggal gondolhatjuk, hogy figyelembe vették a jellemzőbb emberi személyiségjegyeket, és e köré csoportosították színeiket. Készült egy magabiztos, egy higgadt és egy kényelmes variáció. Ami nagyon különlegessé teszi a cég idei “kollekcióját” az az átjárhatóság a paletták között. A Behr ezt “remix”-nek nevezte el. Az összesen 20 szín elég sok kombinációs lehetőséget rejt magában, nagyon nagy rugalmasságot engedve meg, így biztos, hogy mindenki létre tudja hozni a számára legmegfelelőbb teret. És most nézzük őket sorban.
A kreatív, bevállalós, extrovertált embereknek való a magabiztos paletta, amiben erőteljesebb színek vonulnak fel: sötétebb kék árnyalatok, egzotikus kékes-zöldek, fűszeres pirosak, narancsok. A cél, hogy magukhoz ragadják a figyelmet, hogy látványos, feltűnő fókuszpontokat teremtsenek, egy kis drámát vigyenek a térbe.
A második csoportban természetközelibb zöldek, barnák szerepelnek, keverve ásványok, kövek szürkéivel, kékjeivel. Hagyománytisztelőknek, akik azért szívesen elmozdulnak a modernebb irányzatok felé. Ezekkel a színekkel remekül ki lehet hangsúlyozni a falak előtt álló tárgyakat, szépen felhívják a figyelmet egy-egy darabra – és kevesebb kockázatot vállalunk velük.
A következő paletta tele van finom, púderesen pasztell árnyalatokkal, halvány rózsaszínekkel, kékekkel, sárgákkal. Kifinomult, nőies árnyalatok, nyugalmas, békés hangulatot teremtenek.
Hasznos dolog tudni, hogy mik az új irányvonalak, leginkább amiatt, hogy megismerjük milyen árnyalatokkal gazdagodott a kínálat, milyen új színek közül válogathatunk. Fontos azonban, hogy feltegyünk magunknak pár kérdést és megtaláljuk rá a válaszokat, mielőtt belevágunk egy falszín vagy bútor újrafestésébe:
- mi tetszik nekünk igazán, miben érezzük jól magunkat?
- milyenek a meglévő tárgyaink, dekorációink, textiljeink, bútoraink?
- mit akarunk kihangsúlyozni, mit akarunk elrejteni?
- milyen hatást akarunk elérni?
És ha megvannak a válaszok, legyünk bátrak, vágjunk bele! Mindenkinek boldog megújulást kívánok!
1 Pingback