Nemrégiben Németországban jártunk, és – minő szerencse – belebotlottunk egy kisváros rendes-rendszeres bolhapiacába. Már korábban írtam arról, hogy miért is szeretem a bolhapiacokat, az elméletemről, hogy az ilyen vásárokban az ember lenyomatot láthat az adott társadalom kulturális, társadalmi szokásairól, szociális helyzetéről, ízlésvilágáról. Ez a németországi bolhapiac pontosan ilyen volt. De valahogy egy másik érzés is társult most hozzá. Itt úgy éreztem, hogy az emberek nem pusztán azért jönnek, hogy eladjanak, vagy vásároljanak, de a környezettudatosság, az újrahasznosítás is nagy szerepet játszik ebben a tevékenységben. Egészen nagy volt a palettán szereplő tárgyak értékbeli vagy ízlésbeli távolsága, voltak kindertojáskacatok, műgyanta dísztárgyak, kitaposott cipők, régi lemezek, de értékes porcelánok, császári ezüst kiskanalak, márkás táskák, míves ékszerek is. És még egy igazi meglepetést is tartogatott nekünk ez a tőlünk ezer kilométerre rendezett bolhapiac: egy a magyar pusztát ábrázoló naív festményt 🙂 – a sor végén megtaláljátok.
A balett is pompás volt, most voltunk először a bécsi operaházban, de nem utoljára. Képzeljétek, egy magyar fiú is táncolt. És milyen jól!
modern eklektika 