A kortárs építészetet lehet nem szeretni, de a haladást, az ízlés és a stílus – technológiai fejlődés által támogatott – változásait nem kerülhetjük el. Persze a számos aránytalan, településcsúfító, magamutogató, kontextusba nem helyezett “modern” épület ellenérzést vált ki sokunkból, de szerencsére azért sok jó példa is akad, és mutat megnyugtató irányt a jövő építészete felé. Itt a blogon is találkozhattatok már több ilyen klassz épülettel: itt, itt, itt vagy itt. Most is mutatok egy nagyon érdekes lakást, mely jó példa arra, hogy a régi, történelmi épület arányait szigorúan megtartva, a helyi adottságokat és a megrendelő igényeit figyelembe véve kevés bontással, némi építéssel micsoda kortárs épületet lehet létrehozni.
És milyen jók! Abban a szerencsében van részem, hogy kaptam a fantasztikus nagylányomtól két klassz újságot, egyenesen Svédországból! Ráadásul az Elle Decoration-nek ez egy jubileumi száma, most ugyanis 25 éves a magazin Svédországban.
Csúcs! Annyira kedves, figyelmes, okos, csodás nagylányom van, hogy még a szuper utazásai alatt is gondol rám! Csak azért nem ömlengek róla hosszasan – pedig szívem szerint azt tenném -, mert tuti, hogy megorrolna 🙂 Szóval vissza a főcsapásra. Nem vicc, a lakberendezők, belsőépítészek számára a szakirodalmat egyrészt a nyomtatott vagy elektronikus lakberendezési, építészeti, design, stb. könyvek és magazinok, másrészt – jóval nagyobb mértékben – az internet bugyrai jelentik. És az olyan, mint egy bőségszaru, soha nem fogy ki. Innen tanulok, inspirálódom főleg én is, de kimondhatatlan öröm számomra, ha hozzájutok saját, vagy barátok/rokonok utazásai révén külföldi nyomtatott anyagokhoz is. Ezeknek minden
cseppje lapja kincs. Nem bírtam megállni, hogy ezt ne illusztráljam fotókkal.


Itt a hétvége, menjünk messzire. Most Párizs az úti célunk. Azt szeretem nagyon a franciákban, hogy – amellett, hogy kétségtelenül van stílusuk – nem gondolkodnak klisékben. Merik keverni a stílusokat, mernek nem trendik lenni, mernek meghökkenteni és kísérletezni. Ez a lakás is ilyen, tele van lendülettel, fénnyel, és jó rezgésekkel 🙂
Olyan kedves ez a lakás. Semmi különös, csak stílusosan funkcionális. Mégis kellemesen otthonos. És jól áll neki az óceáni kilátás 🙂
Elakadt a lélegzetem, de tényleg! Az egész olyan, mint egy (mediterrán) tündérkastély, pedig – ahogy a címből kiderült – ez bizony egy régi, átalakított cementgyár. A spanyol építész, Ricardo Boffil, 1973-ban vásárolta meg az elhagyatott cementgyárat, és azóta alakítja folyamatosan. A puszta falakra futónövények iszkolnak, a tetőket befüvesítette, rengeteg növényt telepítettek az épületmonstrum köré. A belső tereket egyediség jellemzi, mindegyik szobát külön műalkotásként kezelték. A textilekkel, a meleg tónusokkal igyekezték tompítani a gyár monumentálisan ipari jellegét, de mégiscsak megtartották ahol lehetett. A régi cementgyár ma már az építész otthona, műhelye, irodája, kiállítóterem, konferenciaterem, élő kert egyben, de az átalakítás/építkezés vége még mindig nem látszik. És ez egy cseppet sem csoda…
Ezt a posztot már nagyon régen elkezdtem előkészíteni, aztán annyi minden közbejött, nem sikerült kirepülnie.
Amikor tavaly ősszel Barcelonában jártunk, természetesen a szakmai szememet is nyitva tartottam, és nagyon jól tettem.
Ámulatba ejtett, hogy még a legutolsó kis piacon nyitott talponálló megjelenése is milyen ízléses. Meglepő volt látni ilyen töménységben a stílusérzéket, mert persze itthon is egyre több üzlet érzi fontosnak a külcsínt is, azért még mindig látni enyhén szólva pocsék ízléssel összeerőlködött, giccses, sőt rémisztő megoldásokat. A katalánoknál meg szinte egymást érték a helyes, modern megoldások, amit könnyedén, megfeszülés nélkül értek el. Szóval van még mit tanulnunk.
És itt van egy pár példa:
Itt a hétvége, menjünk nagyon-nagyon messzire. Durván egy egész napnyi repülőút szükséges hozzá, hogy odaérjünk, ezért aztán érdemes sokáig maradni. De az ország óriási és varázslatos, nem nehéz eltölteni az időt! Persze több apartmanra is szükségünk lesz, ha be akarjuk járni Ausztráliát 😉
Kezdjünk Melbourne közelében egy 1860-as években épült bányászviskóban, amit szuper hangulatosan újítottak fel, a világ minden tájáról származó rusztikus, ipari, antik tárgyakkal rendeztek be.
A neves lakberendező és régiségkereskedő, Rose Uniacke és férje, a Harry Potter filmek producere, David Heyman él öt gyerekükkel ebben az óriási, XIX. századi házban, Londonban.
A ház eredetileg egy művész stúdiója, galériája és magánlakása volt, majd fokozatosan átalakították, míg végül egy kisebb ház, és négy apartman lett belőle. Rosékhoz ezután került, és mivel a csaj profi, és egyike Anglia 10 legjobb lakberendezőjének, nem is tehettek mást, mint hogy visszaállították eredeti pompáját. Nem kevés energia lehetett megtalálni azokat a mestereket, akik a régi kézművestechnikák birtokában képesek voltak az eredeti vakolatokat, stukkókat, ablakokat, oszlopokat, kandallókat, stb. helyreállítani. A ronda lépcsőházat is eltávolították, és a ház stílusához közelebb álló monumentális kőlépcsőt építettek be.
A végeredmény pedig olyan, mint “egy velencei palota és egy kolostor találkozása” (Rose Uniacke), nagyvonalú és mégis puritán. A színpaletta visszafogott, Continue reading “puritán klasszikus”