Az egyik nagy munkában lassan a finisbe érünk, és már készülünk a berendezésre. Megmutatom, hogyan alakul a majdnem felnőtt nagylány szobája. A szokásos folyamathoz képest most ez azért kihívás, mert jövendőbeli lakója épp külföldön tartózkodik, és így kell egyeztetnünk színeket, formákat, stílust, stb., stb., stb.
A ház többi részétől eltérően az ő szobájában finoman glamouros lesz a hangulat, lesznek csillogó felületek, aranyos ragyogás, lágy vonalak, dominál majd a pasztell rózsaszín, és mindent áthat a finom nőies elegancia. Ezt a szobát jó sokáig szeretni fogja, mert itt már nincs semmi kislányos, bátran vállalható később is (hacsak be nem lép egy heavy metal bandába 😉 )
A kiindulópont az volt, hogy egy világtérképet szeretett volna a falára, mert már most nagy világutazó. Ezt a gyönyörű pasztellszínű tapétát javasoltam neki, amit az angol gyártó épp a megkívánt méretre tud igazítani, és ő örömmel elfogadta. Én is örültem, mert olyan könnyű ehhez a klassz térképhez szép tárgyakat párosítani.

Mivel a szobájának – ebben az életkorban főleg – többféle funkciót kell betöltenie, nem akartunk egy nagy ággyal minden helyet elfoglalni, így esett a Continue reading “csajos tiniszoba” →