Paola Navone a világutazó olasz tervezőnő, akiről nemrégiben itt írtam, ott érzi jól magát, ahol éppen huzamosabb ideig tartózkodik. Mégis fenntart egy lakást Milánóban, ahol a stúdiója van és egy másikat Párizsban. Az izgalmasan berendezett milánói lakás következzék most képekben.
Ez a bejegyzés úgy született, hogy az egyik külföldi szaklapban észrevettem a Baxter csodás idei újdonságát, a Budapestair szofát, ami a régi Budapest szófa könnyedebb, lábra állított változata, és elhatároztam, hogy megmutatom azt a kivételes tervezőt, akinek a nevéhez a cég mai napig egyik legnagyobb eladású, legnépszerűbb kanapéja fűződik.
Mikor még kislány voltam, biztos voltam benne, hogy a bútorokat az étkészleteket, a lámpákat, nem is beszélve a szőnyegekről és tapétákról többségében nénik találják ki, és bácsik készítik el. Aztán persze szembesültem azzal, hogy alig van befutott, elismert női tervező, ám Paola Navone – a szófa, és sok egyéb érdekes tárgy tervezője – egyike ezen keveseknek. A 80-as években aktív tagja volt az olasz avantgárd mozgalmaknak az Alchimia és a Memphis csoportoknak, amelyek akkoriban a leghaladóbb olasz designt képviselték. Mindent csináltak, ami kontrasztos volt és aszimetrikus, rebellis alkotókként felborították az addigi nézeteket. Munkáiban a mai napig ez a lázadó játékosság és végtelen lehetőség érződik. Elképesztően termékeny alkotó. Sikeresen ötvözi a Continue reading “paola navone”
Hogy mi is az az MCM? Hát nem teljesen a retró. Annyi köze van a retróhoz, mint Mari néninek Lollobrigidához. A retró és Mari néni is megpróbálták utánozni a példaképet több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Na szóval, a mid-century modern a Nemzetközi Modernizmus és a Bauhaus mozgalmak, Gropius, Florence Knoll, Le Corbusier és Ludwig Mies van der Rohe stb. munkásságának amerikai reflexiója volt a ’40-es évek közepétől a ’70-es évek közepéig. (Mára gyűjtőnévként használjuk, és értjük alatta az európai képviselők munkásságát is.) A háború utáni évek újrakezdési, újjáépítési, megújulási lázának (és elsősorban háborús célokra újonnan kifejlesztett anyagoknak és technológiáknak) köszönhetjük ezt a kifejezetten friss, letisztult, időtlen stílust. Bár létrejöttük mozgatórugója a tömegtermelésre való alkalmasság volt, a design-klasszikussá vált darabok ára luxuskategóriába emelkedett, sőt a nagy kereslet miatt a nem annyira híres tervezők által tervezett és ebben az időszakban és ebben a stílusban gyártott darabok ára is magas. De persze a minőségük is az. Ahogy mindenki nagyapja mondogatja: “ezekből fiam még nem spórolták ki az anyagot”. Arról is említést kell tennem, hogy az MCM nemcsak a bútorgyártásban és a lakberendezésben, de az építészetben, a városszervezésben, a grafikai tervezésben és megjelenítésben is jelen volt. Úgy is mondhatjuk, hogy akkoriban áthatott mindent, mint egy életérzés. Szerencsére hazánkban is jeles képviselői akadtak, mind a tárgytervezők, mind az építészek körében. Ilyen témákról írtam már itt, itt, itt, itt. Ezt a stílust képviselő lakásokat pedig itt mutatok.
Néhány ismert bútor és tárgy ebből a korból:
Hallottatok már Pierre Jeanneret-ről? Hát nem csodálnám, ha nem. Pedig nélküle Corbusier munkássága is biztosan máshogyan alakul. Hogy miért? Elmesélem.
Az 1896-ban Genfben született svájci festő, építész és tervező az École des Beaux-Arts-ban diplomázott 1921-ben, majd rögtön utána elszegődött a vasbeton felhasználásában akkor úttörő Perret testvérek párizsi építész irodájába, amely nagy hatással volt rá. Aztán két évvel később, Párizsban közösen létrehozták tervező irodájukat unokatestvérével, Charles-Édouard Jeanneret-vel ….. akit a világ Le Corbusier-ként ismer. Ők ketten szorosan, vállt vállnak vetve dolgoztak termékeny pályafutásuk során, és Jeanneret hozzájárulása ehhez a partnerséghez egyre inkább felismerésre került. Sorsdöntő, 1926-os kiáltványuk, “az új építészet öt pontja” a modernista gondolkodás mai napig gyakran alkalmazott alappillére és legendás munkásságuk szellemi alapja lett.
1921 és 1940 között Jeanneret és Le Corbusier együttműködött Charlotte Perriand francia tervezőnővel.
A csoport számos olyan ikonikus bútort alkotott – ipari anyagok felhasználásával -, amelyeket minimalista, geometrikus formák jellemeztek. Az együttműködés eredményeként létrejött fontos bútorok közé tartozik például az LC4 Chaise Lounge ágy (1928) vagy a Fauteuil Grand Confort (1928). Mindkét bútort gyártotta a Thonet 1930-ban és a Cassina 1965-ben.
Nem, nem a fura állatkáról, a háromöves taturól fog szólni ez a történet, hanem egy szépséges lakberendezési tárgyról.
Patricia Urquiola spanyol származású designer és alkotásai nem először szerepelnek a blogon. Most újra tőle mutatok egy remek darabot. Pontosabban egy egész családot, ugyanis a Flos számára készült, Tatou-nak keresztelt lámpa eredetileg mennyezeti lámpának indult, de gyorsan családdá növekedett, és asztali, valamint állólámpa is készül belőle.
A névválasztás nem véletlen, a – nem túl szép, Continue reading “a tatu”
Évek óta rajongva figyelem Rácz Anikó, a Hannabi alapítójának munkásságát, és nemcsak azért, mert esztétikusak a kanapéi és kiegészítői, hanem mert hiánypótló bútorokat készít, különleges a látásmódja, és egyénre szabottak a magvalósításai.
Nemrégiben volt szerencsém hosszasabban beszélgetni vele; mesélt hivatásáról, a folyamatról, ahogyan eljutott idáig, és a terveiről is. A beszélgetésből megismerhetitek a magyar csúcskanapék mögött álló nagyszerű és kitartó embert, aki két lábbal áll a földön, lépésről-lépésre, tudatosan építi minőségi bútorait, olyan egyedi szolgáltatást nyújtva, mint amilyen a helyszínre méretezett, centiméterre pontos tervezés vagy a teljesen újszerű “I’m every sofa” koncepció. Fogadjátok szeretettel:
“A kreativitás mindig is jelen volt az életemben, de leginkább annak is az alkalmazott művészet része érdekelt. Azt éreztem, hogy a lakberendezés, a belsőépítészet az a terület, ahol megvan minden, ami Continue reading “hannabi avagy az intelligens kanapé”
Bár a hazai tervezők jó része nem szerzett olyan nemzetközi elismertséget és ismertséget, mint Breuer, mégis fontos szereplői voltak a magyar építészet, lakás-, bútorkultúra fejlődésének.
Közülük is számomra az egyik legkiemelkedőbb Kozma Lajos, aki nemcsak építészként, de grafikusként és belsőépítészként is jeleskedett egy kultúrával, érzelmekkel és értelemmel mélyen átitatott történelmi korban, és akinek még Matisse mellett festészetet is volt lehetősége tanulni Párizsban a 20. század elején. Érdekes, hogy ebben az időben az építészek a belső terekre is éppolyan hangsúlyt fektettek, a belső és külső építészet nem vált szét, a bútortervezők jelentős része az építészek közül került ki.
Kozma, az egyetem és Párizs után a magyar népművészet gyökereihez visszanyúló, a szecessziós irányvonalat követő Fiatalok Társaságának tagja lesz Continue reading “az első igazi hazai formatervező”
Piero Lissoni egyike azoknak a tervezőknek, akiknek a munkásságát lelkesen kísérem figyelemmel. Olyan, mintha tervezés közben megkeresné a legegyszerűbb vonalakat, a legegyszerűbb formákat és abból építené vissza a tárgyat/épületet/bútort a célnak és funkcionalitásnak megfelelően. Egyáltalán nincsenek felesleges sallangok, nem erőlködik, és persze abszolút profi, mert bár végletekig egyszerűsített a forma, annál gazdagabb a tartalom: tökéletesen kényelmes a bútor, okos a ház, nemes az anyag.
Ilyen a nyaralója is a toszkán lankák között, olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna a formát, egyszerű tető, falak, ablakok… Hatalmas ablakok: olyanok, mint “egy-egy óriásképernyő”. A kint és a bent alig-alig határolódik el. Az üvegvitrin sem zavarja a fény beáramlását, és a látvány élvezetét.
A spanyol származású Patricia Urquiola – aki Itáliát választotta hazájának – nagyszerű, sokoldalú tervezőnő. Építészetet tanult Madridban, majd Milánóban tervezést, ahol olyan tervezőktől tanulhatott és később dolgozhatott együtt, mint Castiglioni, Magistretti, Lissoni vagy Moroso.
Eddigi pályafutás során tervezett már kanapét, széket, szőnyeget, csempét, lámpát, textilt, ékszert, fürdőkádat, edényt, asztalt, kerti bútort, kilincset, stb. stb. stb..
modern eklektika 