A neves lakberendező és régiségkereskedő, Rose Uniacke és férje, a Harry Potter filmek producere, David Heyman él öt gyerekükkel ebben az óriási, XIX. századi házban, Londonban.
A ház eredetileg egy művész stúdiója, galériája és magánlakása volt, majd fokozatosan átalakították, míg végül egy kisebb ház, és négy apartman lett belőle. Rosékhoz ezután került, és mivel a csaj profi, és egyike Anglia 10 legjobb lakberendezőjének, nem is tehettek mást, mint hogy visszaállították eredeti pompáját. Nem kevés energia lehetett megtalálni azokat a mestereket, akik a régi kézművestechnikák birtokában képesek voltak az eredeti vakolatokat, stukkókat, ablakokat, oszlopokat, kandallókat, stb. helyreállítani. A ronda lépcsőházat is eltávolították, és a ház stílusához közelebb álló monumentális kőlépcsőt építettek be.
A végeredmény pedig olyan, mint “egy velencei palota és egy kolostor találkozása” (Rose Uniacke), nagyvonalú és mégis puritán. A színpaletta visszafogott, a beépített anyagok szinte spártaian egyszerűek; márvány, nyers, kezeletlen fafelületek, mészkőtáblák, durva lenanyagok. De minden, egytől egyig minőségi.
A bútorok és tárgyak között igazán kivételes, egyedi, antik darabok keverednek a modern tárgyakkal és alkotásokkal.
És ez még nem minden, mert az átépítéskor arra is figyeltek, hogy a mai modern technológiát is elhelyezzék – láthatatlanul. A hangtechnikát és a hőmérséklet szabályozást egy mozdulat vezérelni minden szobában, van moziszoba – távirányítóval működő csillárokkal, hogy vetítés esetén fel lehessen húzni azokat -, feszített víztükrű uszoda, valamint különleges, üvegkupolás tetőterasz is.
Pazaaaaaar!
Leave a Reply