Piero Lissoni egyike azoknak a tervezőknek, akiknek a munkásságát lelkesen kísérem figyelemmel. Olyan, mintha tervezés közben megkeresné a legegyszerűbb vonalakat, a legegyszerűbb formákat és abból építené vissza a tárgyat/épületet/bútort a célnak és funkcionalitásnak megfelelően. Egyáltalán nincsenek felesleges sallangok, nem erőlködik, és persze abszolút profi, mert bár végletekig egyszerűsített a forma, annál gazdagabb a tartalom: tökéletesen kényelmes a bútor, okos a ház, nemes az anyag.
Ilyen a nyaralója is a toszkán lankák között, olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna a formát, egyszerű tető, falak, ablakok… Hatalmas ablakok: olyanok, mint “egy-egy óriásképernyő”. A kint és a bent alig-alig határolódik el. Az üvegvitrin sem zavarja a fény beáramlását, és a látvány élvezetét.
A lépcsőt jobban leegyszerűsíteni alig lehet, “csak” egy erős fekete fémlemez a fehér fal előtt. Hát mi ez, ha nem egy szobor, egy valódi műalkotás!
A padló ipari parketta. A medence helyi vulkanikus kőzetből épült, semmi mesterséges kékítés, csak a víz átlátszósága.
A házban keverednek az értékes régiségek, a helyi vidéki élet tárgyai, a “talált” tárgyak, a modern bútorok, és kortárs művészek alkotásai. Látszik, hogy szereti a sokféleséget, a keveredést. Hát én is 🙂
Az életfilozófiája is tetszik: “legyen minden év jobb, mint az előző, legyen nagyon jó az élet maga, a baráti kapcsolatok, a munka, a kultúra, a könyvek, az ételek, a borok. Ez egy jó rögeszme.” Hát tényleg jó!
Leave a Reply