Ez a bejegyzés úgy született, hogy az egyik külföldi szaklapban észrevettem a Baxter csodás idei újdonságát, a Budapestair szofát, ami a régi Budapest szófa könnyedebb, lábra állított változata, és elhatároztam, hogy megmutatom azt a kivételes tervezőt, akinek a nevéhez a cég mai napig egyik legnagyobb eladású, legnépszerűbb kanapéja fűződik.

Budapestair – Baxter

  Mikor még kislány voltam, biztos voltam benne, hogy a bútorokat az étkészleteket, a lámpákat, nem is beszélve a szőnyegekről és tapétákról többségében nénik találják ki, és bácsik készítik el. Aztán persze szembesültem azzal, hogy alig van befutott, elismert női tervező, ám Paola Navone – a szófa, és sok egyéb érdekes tárgy tervezője – egyike ezen keveseknek. A 80-as években aktív tagja volt az olasz avantgárd mozgalmaknak az Alchimia és a Memphis csoportoknak, amelyek akkoriban a leghaladóbb olasz designt képviselték. Mindent csináltak, ami kontrasztos volt és aszimetrikus, rebellis alkotókként felborították az addigi nézeteket. Munkáiban a mai napig ez a lázadó játékosság és végtelen lehetőség érződik. Elképesztően termékeny alkotó.  Sikeresen ötvözi a nyugati életstílust a keleti kultúrákkal, a minőségi anyagokat a kézműves esetlenséggel. Mindenre nyitott, eklektikus, néha meghökkentő stílusa a kontrasztokra épül. “Rakjunk be két össze nem illő dolgot a lakásba, és nézzük meg, hogy működnek együtt.” – mondja. Mindenekelőtt világpolgár, a különböző kultúrák iránti élénk kíváncsisággal. Keleti, afrikai és ázsiai utazásai során gyűjtögette inspirációit, de tulajdonképpen mindenhonnan, folyamatosan gyűjtöget, végtelenül szimpatikus, szívemhez közel álló módon. (Lásd decemberi havi idézet). Bár van egy apartmanja Párizsban (hamarosan megmutatom), székhelye Milánóban, ott érzi otthon magát, ahol éppen hosszabb ideig tartózkodik. Mindig mozgásban, zsizsegésben van, és nem csak földrajzilag, de szakmailag is. Hosszú pályafutása során könnyen váltott szerepet, volt építész, tervező, művészeti vezető, belsőépítész, kritikus, tanár, kiállítások és rendezvények kurátora. Olyan ügyfeleknek dolgozott, mint az Armani Casa, Baxter, Poliform, Bisazza, Knoll International, Alessi, Anthropologie, Crate & Barrel, Casamilano, Dada, Cappellini, Driade, Molteni, Natuzzi, Roche Bobois, Swarovski, stb. stb. stb. Szinte az a kérdés, kinek nem dolgozott. A Gervasoni művészeti irányításával 1998 óta foglalkozik. Azért is példaértékű a munkássága számomra, mert könnyed és korlátok nélküli – és ezt különösen nagyra értékelem az élet minden területén. Őrületes! Néhány munkája:      

crate and barell
Tányérok – Crate and Barell
comoloopy-paola-navone-at-crate-and-barrel
Crate and Barell gyertyatartó
PINECONE-Floor-lamp-FontanaArte_PaolaNavone
Állólámpa – FontanaArte
INOUT-Gervasoni_PaolaNavone
In and Out kollekció – Gervasoni
PANDA_LUX-1
Panda lámpa – Cappellini
pandapaola
Igazi óriás
paola-navone-pour-nlxl
Tapéta – NLXL
Gerani
Tapéta – NLXL
paola-navone-addiction-wallpaper-580x435
Tapéta – NLXL
moon-gervasoni-PaolaNavone
Lámpák és asztal egyaránt Paola Navone tervezései
rocking_Gervasoni_Paola Navone
Gervasoni hintaszék

 

riviera-red-paola-navone-at-crate-and-barrel
Függesztékek – Crate and Barell
riviera-windsor-chairs-paola-navone-at-crate-and-barrel
Székek a Crate and Barell számára
panda side
Panda kollekció kisasztala – Cappellini

 

como-dinnerware-paola-navone-at-crate-and-barrel
Crate and Barrell tányérkészlet
nuvola10 Gervasoni
Nuvola szófa a Gervasoninak
Opinion Ciatti ACQUA_PaolaNavone
ACQUA csaptelep – Opinion Ciatti
panda cabinets
Panda kisszekrények – Cappellini
sweet gervasoni
Sweet fotelek – Gervasoni
driade
Tányérok – Driade
Natuzzi ginger
Ginger kisasztalok – Natuzzi
DÉCO-BOLL-Countertop-washbasin-CERAMICA-FLAMINIA_PaolaNavone
Mosdótál a Ceramica Flaminiának
nana casamilano
Nana fotel – Casamilano
BLACK-Gervasoni-PaolaNavone
Bambusz lámpa – Gervasoni
Bisazza_PaolaNavone
Bisazza
baxter_stromboli_PaolaNavone
Stromboli bőrpuff – Baxter
Marlene-natuzzi
Marlene fotel – Natuzzi

  Forrás: itt, ittitt, itt, itt, itt, itt, + a forgalmazók honlapjai: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt