Egy nyaralóban számos barát és rokon megfordul, néha összetolul a csapat, és olyankor sok (alvó)helyre is szükség lehet. Erika nyaralója egész pici, összesen 60 nm körüli, lent kicsit nagyobb, fent kisebb. Büszkén jelentem, hogy az átalakítás után hatan tudnak aludni itt egyszerre kényelmesen, úgy, hogy még marad hely padlón alvó vadkempingezőknek is.
A nyaraló előző tulajdonosa dolgozósarkot rendezett be a ház méreteihez képest óriási előtérben, ami jó ötlet, de egy nyaralóban erre – jó esetben – nincs szükség. Ugyanakkor nagy könnyelműség lett volna csupán bejáratként használni, amin csak úgy átsuhan az ember. Amellett, hogy nagy valószínűséggel előbb-utóbb ronda raktárrá válik, nem használtuk volna ki méltón az adottságait sem: az ajtó mögötti védettebb területet, ahol egy egész nappalit “elbújtathattunk”. Az étkező/kávézó/konyha részlegtől függönnyel választottuk le, így – ha a helyzet úgy hozza – ennek és a már meglévő, új huzattal felöltöztetett, kinyitható kanapénak köszönhetően vendégszobává is elő tud lép.


A régi lambériát megtartottuk hőszigetelési okokból is, csak több réteg fehér festék került rá. Erika vonzódik a madarakhoz (később kiderül, hogy a pillangókhoz is), ami nem is csoda, hisz hasznos lakói a kertnek. A bejárattal szemközti legnagyobb falszakaszra ezért egy pasztellárnyalatú, madaras tapéta került. A tapéta “tetejére” a fal teljes hosszában könyvespolcot fúrt az asztalos, ahova majd jó sok könyvet, magazint, társast fel lehet rakni, emellett méltó kiállítóhelye lesz a szép vázáknak és egyéb dísztárgyaknak is. És persze ide lehet majd fellógatni a szárítandó levendulát, kakukkfüvet, bodzát, hársfavirágot, csípős paprikát. A plafonra egy egyszerű, geometrikus formájú, rézszínű lámpa került, amit a lámpa színével csaknem teljesen megegyező Tilka kábellel kötöttünk az áramforráshoz. A Tilkánál elképesztő választékot találtok textilkábelekből a szivárvány minden színében, és vannak kábelrögzítőik is, így a kábelt olyan hosszúra hagyjátok és úgy tekergetitek, ahogy csak akarjátok.

És végül hulljon le a lepel: a bejárattal szemközt szeretnénk elhelyezni egy régimódi kecses fésülködőfalat, ahova le lehet tenni a kocsikulcsot, el lehet bújtatni a papucsokat, rá lehet aggatni a kalapokat, és na jó, aminek tükrében meg lehet igazgatni a frizuránkat is elindulás előtt. Addig virágok laknak itt, és néhány kosár, amikben az extra párnák, takarók kaptak helyet.


1 Pingback