modern eklektika

Mivel is léphetnénk be a márciusba, mint egy növényekről szóló cikkel?

Van nekem egy barátnőm, akinek növényszeretete legendás. Felkértem, hogy írjon pár gondolatot nekünk a lakásban tartható növényekről. Mivel ő szakértő, és éppen egy kertészet nyitásán fáradozik, biztos voltam benne, hogy a kérésnek nem tud majd ellenállni, csak ki kell várnom a dolgot.

Örömmel jelentem be, hogy megírta az első részt. Igen-igen, úgy tervezem, hogy ez egy sorozat lesz a kertterápia blog alkotójától, mert szerintem növényekkel a lakásban szép csak igazán az életünk, de vajon az övék is? Azt remélem, hogy sok hasznos tanáccsal gazdagodunk majd arról, hogy milyen növények, hol érzik jól magukat a lakásban, hogyan gondozzuk őket, hogy nekik is jó legyen, mit tegyünk, ha megbetegszenek; és még több okos tudnivalóval egy növénymágustól.

Íme a cikk, fogadjátok szeretettel:

Szerintem a dohányzóasztalon mutatnak a legjobban. Talán azért, mert ott minden oldalról alaposan megcsodálhatók, főleg felülről – a legtöbbjük felülről nézve a legszexibb. A Fibonacci sorozatot juttatják eszünkbe.

Persze túl egyszerű lenne minden, ha ők is a dohányzóasztalra vágynának.

Ezek a kis apróságok imádják a levegős környezetet, a bőséges napfényt – ami ideális esetben felülről érkezik.  Ne áltassuk magunkat azzal, hogy világos a nappalink – ami nekünk fényözön, az a növényeknek lehet, hogy csak félhomály. A meghatározás szerint a déli ablaktól másfél méterre már félárnyék van.

Ez van a pozsgásokkal: beléjük szeretünk, mert kelletik magukat a különleges formáikkal. Bedőlünk a robusztus külsejüknek, azt képzeljük, hogy mindent kibírnak. És tényleg ritkán panaszkodnak. Legtöbbször csak akkor vesszük észre, hogy kinyírtuk őket, amikor már gyökértelenül kifordultak a cserépből.

Lássuk akkor, hol lenne az ideális nekik!

Ha ők kérhetnék, ezt mondanák: nyáron a szabadban, télen egy hűvösebb tetőtéri szoba ferdeablaka alatt sütkérezve, vagy egy csupaablak lépcsőházban. Ezzel a stratégiával egészséges, látványosan terjeszkedő pozsgásaink lesznek. A kérdés csak az, hogy mikor látjuk őket? Mikor gyönyörködünk bennük?

Gyűjtők leszünk – és ezzel a lakásdíszítő funkció elfelejtve.

Néhány ötlet, hogy a fenti, ideális feltételeikhez hogyan tudunk úgy közelíteni, hogy közben a pozsgások az életterünk díszévé is váljanak.

Nyáron egy pozsgásokkal sűrűn benőtt lapos tál a terasz asztalon:

Vagy akár a kötelező muskátlis ládák helyett:

A bejáratot őrző szép crassula (szerintem kettő belőle, szimmetrikusan a bejárat két oldalán elhelyezve kétszer olyan szép lenne):

Két-három különlegesebb formájú pozsgás az íróasztalon, mert az íróasztalok általában a lakások napfényes részeit foglalják el:

Ablakpárkányon – az a legjobb, ha nincs alattuk fűtőtest.

Télen bármelyik ablakpárkányon parkolhatnak, de nyáron legyünk óvatosak a déli, nyugati fekvésű ablakokkal: az ablaküveg lencseként felerősíti a nap melegét és szétégetheti a teljes növényt. Ilyenkor bátran beljebb vihetjük a lakásba – akár a dohányzóasztalig is eljuthat, ha elég világos van arrafelé.

Akárhol is találtunk nekik helyet, figyeljünk rá, hogy ha télen elkezd nőni, ne locsoljuk legalább egy hónapig és vigyük hűvösebb és/vagy világosabb helyre. Télen csak eltorzult hajtásokat hoznak, ezek aztán nyáron csúnyán meg is égnek.

Általánosságban elmondható: minél világosabb a lakás, annál több pozsgást láthatunk vendégül és annál bátrabban locsolhatjuk őket.

Ha nem kötődünk érzelmileg a növényeinkhez, akkor használhatjuk úgy is a pozsgásokat, mint egy szupertartós vágott-virág csokrot. Hetekig-hónapokig kibírja a szenvedés minden jele nélkül a számára kellemetlen helyeket is, mielőtt végleg bedobja a törölközőt. Szó nélkül felfekszik a dizájn oltárára. Ha így állunk hozzá, bárhová tehetjük, ahol jól mutat. (Na, én erre képtelen vagyok.)

Ha mégis hosszú ideig szeretnél gyönyörködni bennük és a fejlődésüket is figyelemmel kísérnéd, gondozásukról bővebben itt olvashatsz.

A vészhelyzet esetén teendőkről pedig itt.

Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt