Gyakran elfeledkezünk a mellékhelységekről. Pedig túl sok időt töltünk ott ahhoz, hogy mellékesek legyenek. Továbbmegyek. Az is fontos, hogy harmonikus egységet képezzenek lakásunk többi pontjával. Még mindig a vizek világnapjának hatása alatt a fürdőszobák kerültek a fókuszomba. Most elsősorban a kádak.

bathroom-plants-lush

14-stunning-bathrooms-to-inspire-your-next-renovation-1691239-1457577452.640x0c

sunken-asian-bathtub

Bár az örök dilemmát – beépített vagy szabadon álló – nem szeretném megválaszolni, mert kinek a pap, kinek a papné, ugye, a szabadon álló kádak kétségtelenül csodaszépek, és nagyon impozánsak. Eleganciájukat akkor mutatják meg leginkább, ha tényleg szabadon állnak, szinte körbejárhatók, és … körbetakaríthatók. Talán ez a legnagyobb probléma velük. Mert az biztos, hogy a takarítás egy fürdőszobában megúszhatatlan, és egyáltalán nem mindegy mennyi időt igényel. Ezeket a kádakat ráadásul arra találták ki, hogy a delikvens szépen megtölti őket illatos fürdősóval (pezsgős poharat szorongatva közben), belemerül, relaxálgat, olvasgat, álmodozgat, trallalázgat, majd elegánsan kiemelkedve a habokból megszárítkozik, és vonul a dolgára. Ezért nem látunk a legtöbb esetben mást, mint kádtöltő csaptelepet a kád oldalbordájaként. És ezért van az, hogy az ilyen kádakat előszeretettel alkalmazzák a (háló)szobában is. De ilyenkor biztos találunk egy tisztálkodásra alkalmas zuhanyozót is valahol a közelben 🙂

Foam-spa-in-the-bathroom-along-with-an-imposing-shelf-full-of-books

Flexibility-in-Placement1

bathtub-and-shower-cost

hightech-bathtub-mussel-3

modern-bathroom-decorating-with-plants-3

841c8d28f3d5b114ae8df9f9feba3b23

Az anyagokat illetően pedig már nem csak az a kérdés, hogy akril vagy lemezkádat válasszunk-e, netán öntöttvasat, hiszen készülhet a kádunk fából, üvegből, betonból, öntött márványból, corianból, stb..

copper-standing-tub

Salish-Sea-bathtub2marmy quadro 2
F_Beyond-Bath-Glass1989-vasche_1000-1000

custom-glass-bathtub

corian_bathtub_12_project_bathroom_on_corian_bathtub_uk-714x546

De a beépített kádaknak sem kell unalmasnak lenniük. És bár itt kevesebb a lehetőségünk, feldobhatjuk egészen egyszerűen. Sokféle burkolóanyag áll rendelkezésünkre, hogy a látszó oldalt vagy oldalakat díszítsük, építhetünk köréjük nagyobb padkát, hogy legyen hely egy egész botanikus kertnek, kihasználhatjuk a falfelületeket körülötte, építhetünk falfülkéket, használhatunk függönyt, vagy üveget a víz visszatartására, és persze ott a jó öreg olvasótálca, amit egy beépített fürdőkád is megérdemel.

Gorgeous-modern-bathtub-with-built-in-bookshelves

shower-bathtub-combo-space

Traditional-bathroom-with-a-cheerful-ambiance-and-a-lovely-bookshelf

Secluded-little-niche-for-you-and-your-books-in-the-bathroom

201612241135422668

Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt