A márvány mintázata, színei, tapintása megunhatatlanná és izgalmassá teszi a belőle készült tárgyakat. Nekem akkor tetszik a legjobban, ha óriási, egybefüggő darabban (pl. itt, vagy itt) jelenik meg egy-egy lényeges helyen a lakásban, és odavagyok a kisebb, izgalmas kiegészítőkért is.
Idei nyaralásunk helyszíne nem volt messze Carrarától, így nem meglepő, hogy ezzel arányos volt a bérelt lakásban található egy főre eső márvány tárgyak száma.
Nem hagyhattuk ki a látogatást mi sem egy márványfejtőben, ahol megnéztük a kitermeléshez és feldolgozáshoz használt eszközöket – nem semmi munka és erő kell egy-egy tömb kiemeléséhez! -, megtudtuk, hogy még James Bondot is forgattak itt, és persze vásároltunk is ezt meg azt. (És még többet is tudtunk volna, ha a férj nem mondja, hogy “már így is ül a kocsi” és “na még egy dolog, és már nem fogok kilátni a hátsó ablakon” – bár azt már így sem tudott 😀 )
Gyűjtögettem egy csokorra való tárgyat, bár itthon beszerezni márványból készült bútort vagy kiegészítőt egyáltalán nem egyszerű, szóval a válogatásban találtok majd olyanokat is, amiket csak külföldön lehet megvenni. (Illetve előnyben vannak azok, akiknek a családjában kőfeldolgozók is vannak.)
Beszerzési helyek / kép forrásai: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17.
És íme néhány inspiráló kép a tárgyak felhasználásához:
Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt
Leave a Reply