Az olasz Harry Bertoia, a szék tervezője, eredetileg szobrásznak készült. Tanulmányai során ismerkedett meg Eliel és Eero Saarinennel, Charles Eames-szel és későbbi feleségével, Ray Kaiserrel, valamint Florence Schusterrel, a bútorgyáros Hans Knoll későbbi feleségével. 1943-ban azért költözött Kaliforniába, mert Charles és Ray Eames elhívták, hogy tervezzen velük bútorokat. Csakhogy, annak ellenére, hogy az első darabok tervezésében részt vett, nem igazán ismerték el. Hans Knoll viszont, akinek ekkor már jól menő bútorgyártó cége volt és sorra alkalmazta a kor híres építészeit és tervezőit, 1950-ben felkínált neki egy műtermet, sőt rendszeres havi jövedelmet, hogy bátran használja kreativitását, és tervezzen neki. A következő három év alatt többféle “drót” széket tervezett, és a Knoll munkatársaival közösen előkészítették a tömeggyártást.

bertoia-diamond-chair-harry-bertoia-knoll-11

Bertoia széke nagyvonalúan láthatatlan, mégis szoborszerű, minden oldalról inkább emlékeztet egy szoborra, mint egy ülőalkalmatosságra, amellett pedig nagyon kényelmes. Bertoia úgy vélekedett, hogy egy széknek alkalmazkodnia kell azokhoz az apró mozgásokhoz, amiket végzünk ülés közben, mégpedig valahogy úgy, mint amikor egy kényelmes kabátról nem is veszünk tudomást viselés közben, mert úgy alkalmazkodik, mintha nem is lenne rajtunk semmi.

bertoia-side-chair-two-tone-via-knoll

Bertoia maga is szoborként tekintett bútoraira és így vélekedett székéről: “A szoborban elsősorban a forma, az üresség és a fém sajátosságai közötti kapcsolat érdekel. A székek esetében sok funkcionális problémát kell megoldani először… de lényegében a székek is  az űr, a forma és a fém tanulmányai. Közelről szemügyre véve egyértelművé válik, hogy leginkább levegőből vannak… A tér átfolyik rajtuk.”

knoll_harry_bertoia_diamond_armchair_outdoor_white

Hát ilyen az, mikor egy szobrász készít széket. Talán ez az oka, hogy a gyémánt szék hatásos látványelem beltérben és kültéren egyaránt, és szinte minden stílusba beilleszthető. Bertoia mégsem volt elégedett a munkáival, ezért, amint végzett a Diamond széksorozattal, újra a szobrászat felé fordult. Nagy kár, kíváncsi lettem volna mikkel örvendeztet még meg minket.

bertoia-diamond-chair-replica-gi2

amazing-bertoia-chair-decorating-ideas-for-dining-room-contemporary-design-ideas-with-amazing-chandelier-curtain-panels

p75

tremendous-bertoia-chair-decorating-ideas-for-living-room-eclectic-design-ideas-with-tremendous-asian-decor-eclectic

fromyosunewithlove

bertoia-diamond-chair-4

Forrás: itt, itt, itt, itt