A Jieldé lámpákat egy zseniális feltaláló, Jean-Louis Domecq tervezte Lyonban 1949-1950-ben. A lámpa nevét saját nevének kezdőbetűiből alkotta. Célja az volt, hogy egy egyszerű, erős, csuklós lámpát hozzon létre, olyat, amelynek nincsenek külső elektromos vezetékei az izületeinél.
A lámpa híre apránként elterjedt, és praktikussága miatt gyárakban, műhelyekben, rajzasztaloknál kezdték el használni. És bár lassanként az ipar jelentősége csökkent, és maga a munkakörnyezet is jelentősen megváltozott a 20. század végére, Continue reading “a tökéletes (“loft”) lámpa”→
Az olasz Harry Bertoia, a szék tervezője, eredetileg szobrásznak készült. Tanulmányai során ismerkedett meg Eliel és Eero Saarinennel, Charles Eames-szel és későbbi feleségével, Ray Kaiserrel, valamint Florence Schusterrel, a bútorgyáros Hans Knoll későbbi feleségével. 1943-ban azért költözött Kaliforniába, mert Charles és Ray Eames elhívták, hogy tervezzen velük bútorokat. Csakhogy, annak ellenére, hogy az első darabok tervezésében részt vett, nem igazán ismerték el. Hans Knoll viszont, akinek ekkor már jól menő bútorgyártó cége volt és sorra alkalmazta a kor híres építészeit és tervezőit, 1950-ben felkínált neki egy műtermet, sőt rendszeres havi jövedelmet, hogy bátran használja kreativitását, és tervezzen neki. A következő három év alatt többféle “drót” széket tervezett, és a Knoll munkatársaival közösen előkészítették a tömeggyártást.
Bertoia széke nagyvonalúan láthatatlan, mégis szoborszerű, minden oldalról inkább emlékeztet egy szoborra, mint egy ülőalkalmatosságra, amellett pedig nagyon kényelmes. Bertoia úgy vélekedett, hogy egy széknek alkalmazkodnia kell Continue reading “a gyémánt szék”→
Egy konyhában különösen fontos a hatékony munkaszervezés. Akkor könnyű előállítani a finomságokat, ha minden a helyén van és minden kényelmesen kézre esik, nem kell felesleges mozdulatokat tenni, nem kell felesleges utakat bejárni, lehet a fő tevékenységre koncentrálni. Így dolgozik majd benne örömmel a háziasszony még évekkel később is.
Hát ilyen egy jó konyha. Ezt mi ma már – az IKEA korában meg főleg – mind nagyon jól tudjuk. Abba viszont borzongató belegondolni, hogy már 100 évvel ezelőtt is voltak építészek, akik példaszerűen művelték az ergonomikus tervezést. Egyikük, Antoni Gaudi, is gondosan ügyelt arra, hogy a szolgálók is eredményesen végezhessék feladataikat, amikor megtervezte egy gazdag textilgyáros házát, a Casa Milat. Beépített szekrényeket, kényelmes mosogatót tervezett, kihasználva a hely adottságait, és a természetes fényre, szellőztetési lehetőségre is gondolt.
Szép kis teljesítmény – fényévekkel a számítógépes tervezés és a 3D látványtervek előtt!
Az Eero Aarnio tervezte Bubble Chair, egy korábbi tervének leegyszerűsítése volt. Miután elkészítette a Ball Chairt, 1968-ban azt találta ki, hogy készít egy átlátszó széket, hogy minden irányból fényt juttasson a gömb belsejébe. Az egyetlen anyag, ami képes volt erre, a műanyag volt. Vettek egy acél gyűrűt, fújtak egy buborékot, párnákat adtak hozzá, és a szék kész volt.
Charles és Ray Eames 1956-ban különleges születésnapi ajándékkal készültek barátjuknak, az Oscar díjas Billy Wilder rendezőnek. (Ő rendezte például Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon főszereplésével “Van aki forrón szereti” című filmet is.) Egy kényelmes, lábtartós pihenőfotelt terveztek, a klasszikus, XIX. századi, angol klubfotelek modern változatát.
Persze valójában nem ennyire filmszerűen történt, hisz a lábtartós pihenőfotel egy évek óta tartó, többlépcsős tervezési folyamat végén jött létre, de biztosan befolyással volt a végső forma kialakulására, hogy Wilder szeretett szunyókálni, és nyaggatta az Eames házaspárt kényelmesebb bútordarabok megalkotására. Egy biztos: végül büszke tulajdonosa lett az egyik legelső Lounge Chair-nek.
Billy Wilder az Eames Lounge Chair-ben
A design világ pedig gazdagabb lett egy különlegesen szép darabbal.
A szék mestermunka volt számos újítással, például szinte teljesen rejtett kapcsolódási pontjai voltak; a préselt brazil rózsafa kagylókra, amik a vázat képezték, a fekete, puha bőrrel borított szivacsbetét pattintással került; a háttámlában gumi rezgéscsillapítókat helyeztek el, amitől az egész szinte hintaszék-szerűvé vált.
A bútor nemcsak ultra kényelmes, de emellett kifinomultságot és eleganciát is sugall, és rövid időn belül státuszszimbólummá vált. Tervezők, designerek, építészek gyűjtögették a rávalót, hogy megszerezhessenek egyet maguknak. Merthogy Eames-ék többi tervezésükkel ellentétben ezt a darabot nem kifejezetten megfizethető tömegcikknek szánták, már tervezésekor is luxuscikk volt. Continue reading “a pihenőfotelek királya”→
modern eklektika 