Ej de mutatósak ezek a lámpák! Magasról belógatva, többféle méretben, játékosan. Olyanok, mintha lebegnének.
A feketék a Delta Light Super-Oh nevű, a polírozott rézszínűek pedig a Henge termékei.
Neked melyik tetszik?
Bár a hazai tervezők jó része nem szerzett olyan nemzetközi elismertséget és ismertséget, mint Breuer, mégis fontos szereplői voltak a magyar építészet, lakás-, bútorkultúra fejlődésének.
Közülük is számomra az egyik legkiemelkedőbb Kozma Lajos, aki nemcsak építészként, de grafikusként és belsőépítészként is jeleskedett egy kultúrával, érzelmekkel és értelemmel mélyen átitatott történelmi korban, és akinek még Matisse mellett festészetet is volt lehetősége tanulni Párizsban a 20. század elején. Érdekes, hogy ebben az időben az építészek a belső terekre is éppolyan hangsúlyt fektettek, a belső és külső építészet nem vált szét, a bútortervezők jelentős része az építészek közül került ki.
Kozma, az egyetem és Párizs után a magyar népművészet gyökereihez visszanyúló, a szecessziós irányvonalat követő Fiatalok Társaságának tagja lesz Continue reading “az első igazi hazai formatervező”
Egy jóbarátom holnap indul Szicíliába jól megérdemelt nyaralására. Tartsunk mi is vele – hűűűű, mennyire örülne ennek 😉 ! A célunk egy tengerparti villa, saját kis öböllel, óriási, panorámás terasszal, és klasszul berendezett nappali térrel. A nyaralónak épített többgenerációs házat egy Palermóban élő olasz építész, Armando Barraja, a családjának tervezte a 80-as években. Manapság kiadásra használják. Vidám, rendhagyó színeket, igazi őrülten olaszos kavalkádot látunk itt, jó néhány design bútorral megspékelve, amik mind az építész 70-es évek óta működő boltjából származnak.
“A kimagasló design többrétegű kapcsolat az ember és környezete között.”
Naoto Fukasawa
Vidám, színes kilim, csodás rajzolatú faasztal és egy gyönyörű formájú, pávakék drótszék. Ez kell most a boldogságomhoz!
A szék egy fiatal, amerikai design cég, a Bend tervezése, aminek alapítója egy michigani szobrász és tervező, Gaurav Nanda. Úgy látszik ahhoz, hogy valaki igazán kényelmes drótszéket tervezzen egyben szobrásznak is kell lennie, mint Bertoia-nak. Merthogy a szék – bár saját tapasztalatról sajnos nem számolhatok be – valóban meglepően kényelmes, és nemcsak annak látszik. A Lucy széket kézzel hajlítják, ponthegesztik, horgonyozzák és porfestik, hogy mind bel-, mind kültéri célra megfeleljen. Az ára persze emiatt kissé borsos. Elérhető fekete, fehér, narancs, pávakék, arany és réz színekben, és van rakásolható változata is.
A többi Bend termék is nagyon csinos, érdemes rájuk egy pillantást vetni. Nekem ők a kedvenceim:
Ma van a víz világnapja, lebegjünk hát kicsit rajta. Hoztam egy érdekes hajólakást. Na persze nem a szokványos fajtából 🙂
Ezt a házat az Amstelre építették Amsterdamban, ahol nem is olyan nagy ritkaság hajón élni. Ilyet azért ott sem sokat lehet találni. Csodálnivalón egyszerű, letisztult vonalakkal alkotta meg az építész csapat a vázat, és helyezte el benne a funkciókat úgy, hogy a klassz panoráma szinte mindenünnen élvezhető.
Nagy rajongója vagyok a hatalmas üvegfelületekkel bővelkedő építészeti remekműveknek, ahol egész falakat “felejtettek el” felhúzni. Azért zárójelben megjegyzem, hogy valószínűleg nem érezném magam igazi biztonságban egy ilyen átlátszó házban sem az Amstelen, sem Dél-Tirolban, sem a Mátrában vagy a Balaton parton, nem is beszélve az intimitás feladásáról. Persze ezen az utóbbi dilemmán egy jó kis függöny sokat segít. És ha már itt tartunk, a belső tereket is érdemes szemügyre venni.
Elakadt a lélegzetem, de tényleg! Az egész olyan, mint egy (mediterrán) tündérkastély, pedig – ahogy a címből kiderült – ez bizony egy régi, átalakított cementgyár. A spanyol építész, Ricardo Boffil, 1973-ban vásárolta meg az elhagyatott cementgyárat, és azóta alakítja folyamatosan. A puszta falakra futónövények iszkolnak, a tetőket befüvesítette, rengeteg növényt telepítettek az épületmonstrum köré. A belső tereket egyediség jellemzi, mindegyik szobát külön műalkotásként kezelték. A textilekkel, a meleg tónusokkal igyekezték tompítani a gyár monumentálisan ipari jellegét, de mégiscsak megtartották ahol lehetett. A régi cementgyár ma már az építész otthona, műhelye, irodája, kiállítóterem, konferenciaterem, élő kert egyben, de az átalakítás/építkezés vége még mindig nem látszik. És ez egy cseppet sem csoda…
“Nincs lényeges különbség a művész és a kézműves között. A művész egy túlfűtött mesterember.”
Walter Gropius
modern eklektika 